Hogy valakiből hogy lesz embriológus, nem tudom. Én csak a saját történetemet mesélhetem el. Édesanyám egészségügyi alkalmazott, lehet, hogy emiatt szerettem meg a biológát. Felvettek a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium biológia szakára, ahol a híres/hírhedt Zsilinszky Tibor tanár úrnak köszönhetem életem meghatározó élményét, amikor az egyik óráján egy régi tanítványa beszélt az embriológiáról és a lombik babákról. A hallottak elvarázsoltak. 16 éves lehettem akkoriban. Habár nem tudatosan, de onnantól mindig is erre a pályára készültem és amikor a sors úgy hozta rákerültem az utamra, ami meg volt határozva számomra.
Nekem ez a hivatásom, ez ad örömet, ettől vagyok boldog.
Buzder Tímea embriológus vagyok. Miben segíthetek?
Néhány hete elindítottam egy facebook oldalt, amit most egy tényleges blog is követ, mert az újévi posztomban ígértek szerint sorba vesszük a kérdéseket.
Olvassátok szeretettel az Embrioblogot!